Archive for the ‘SZIFÖN’ Category

XVI. Tolna Megyei Diákparlament

Helyszín: Szekszárd, Babits Mihály Kulturális Központ
Időpont: 2016.04.27. 10:00-15:00

A Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat egyik legnagyobb és legnépszerűbb eseménye a Tolna Megyei Diákparlament, melyet hagyományosan a tavaszi időszakban szoktuk megrendezni. A rendezvényt idén a Babits Mihály Kulturális Központ nagytermében nyitotta meg Csillagné Szánthó Polixéna, a Szekszárd Megyei Jogú Város Humán Bizottság elnöke. A szervezők bemutatkozása után a Polip Ifjúsági Egyesület munkatársa Erőss Emese tartott előadást a hazai és a nemzetközi (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntességről, melyet két külföldi önkéntes interaktív bemutatkozásuk színesített. Ezt követően a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat alpolgármestere Gerzsei Laura mutatta be a SZIFÖN-t, majd az előadásokat Horváth András az Élményzóna Egyesület vezetője – a TE IS projekt bemutatásával zárta.

A délután folyamán a résztvevők műhelymunkákon vettet részt. Horváth András vezette “Az élménypedagógia lehetőségei csoportok érzékenyítésénél” szekció során a fiatalok kihívást jelentő feladatokon keresztül megismerték saját és társaik határait. Miközben a játékos gyakorlatokat végezték, új ismeretekre tettek szert, ezáltal egyre magasabb szintű tevékenységeket tudtak elsajátítani. Ezzel párhuzamosan zajlott a Polip Ifjúsági Egyesület elnökének Letenyeiné Mráz Márta “Együttműködés és konfliktuskezelés” műhely. A műhelymunka során a résztvevők megismerték és használták a konfliktuskezelés módszereit, kiemelten foglalkoztak az együttműködés fontosságával, kialakításának, fenntartásának módszereivel. A diák-önkormányzati munka során kialakult helyzetekre megoldások készítése, helyzetgyakorlatok, szimulációs gyakorlatok kipróbálása volt a cél.

Az eseményen az alábbi iskolák tanulói vettek részt:

  • Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola – Valeria Dienes Grundschule
  • Szekszárdi Szakképzési Centrum Vendéglátó Szakképző Iskolája
  • Szekszárdi I. Béla Gimnázium és Általános Iskola
  • Szekszárdi Szakképzési Centrum Bezerédj István Szakképző Iskola
  • Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola
  • Szekszárdi Garay János Gimnázium
  • Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, Paks
  • Wosinsky Mór Általános Iskola és AMI, Tolna
  • Bezerédi Amália Ált.Iskola, Kakasd
  • Szekszárdi Szakképzési Centrum Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Tamási

Képekért kattints az alábbi linkre:
https://www.facebook.com/szifon12/photos/?tab=album&album_id=1764850190425029

l. SZIFÖN csocsókupa

Helyszín: Polip Ifjúsági Egyesület, Szekszárd
Időpont: 2016.04.01., 15:00-20:00

Az új képviselő-testület első rendezvénye az I. SZIFÖN csocsókupa nagy népszerűség övezte. A fiatalok körében nagyon népszerű játékra, összesen 14 csapat jelentkezett, melyet főként helyi középiskolások alkottak. A verseny több mint 4 órán át tartott, de a jelenlévők lelkesedése estére sem csökkent. A megmérettetés alatt körülbelül 35 mérkőzés zajlott le. A résztvevők elmondása szerint mindenki jól érezte magát.

Résztvevő csapatok: Likkerték (1. helyezett), Két Muskétás (2. helyezett), Rezesek (3. helyezett), Hercegnők, Csak a Kontra, Schrödinger macskája, IFU Maffia, Még Újabb-Mexikói Utánpótlás Válogatott, Atompingvinek, Sorskapás Horgászbolt, Passz, , Hüseyin’s Music, Söntés, Szitkák

Közösségépítő tábor

Helyszín: Alsónána, Galagonya tábor
Időpont: 2016. 02. 26-27.

Az önkormányzat alakuló gyűlése után a SZIFÖN tagjai részt vettek csapatépítő táborban, melyre Alsónánán a Galagonya elnevezésű táborban került sor.

A két nap alatt képviselő-testület tagjai különböző témákban fejlesztették készségeiket, bővítették ismereteiket, melyeket a későbbiekben hasznosítani tudnak képviselői- és közösségi tevékenységük során is. Egy jól működő szervezet elengedhetetlen része, hogy az egyének képesek legyenek csapatként funkcionálni és a közös cél érdekében együttműködni. Fontos, hogy a csapattagok ismerjék saját maguk, illetve egymás képességeit és munkakörnyezetüket olyanná alakítsák, amiben jól érzik magukat. Továbbá a közösségépítő tábor célja, hogy a csapattagok sikeres együttműködését szolgáló megfelelő viselkedések tudatossá váljanak, kialakuljon a motiváció, az elköteleződés a csoport iránt, a személyes kapcsolatok, kölcsönös bizalmi viszonyok megerősödjenek.

A Polip Ifjúsági Egyesület munkatársai a tábor során tréning jellegű, interaktív, nonformális eszközökkel igyekeztek elmélyíteni a közösség tagjainak tudását, kibontakoztatni készségeiket. A megvalósítás során outdoor, indoor technikai elemeket is használtak, melyek a kompetencia fejlesztése céljából hatékonyak.

Soós Anna (képviselő): „A kedvencem a sivatagos problémamegoldó feladat volt. Itt kiderült, hogy mi fontos az egyén és a csapat szempontjából a túléléshez. Megtanultunk egymásra hallgatni és megvitattuk a sorrendet úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. A tábor nekem nagyon tetszett, mert megismerhettem a csapattársaimat és megtudtam, hogy jó csapatként fogunk együtt működni. Bármi is áll még előttünk szerintem képesek vagyunk megbirkózni vele”

Gerzsei Laura (alpolgármester): „Szerintem nagyon hasznos volt ez a két nap, megismertük egymást, úgy gondolom igazi csapattá kovácsolódtunk össze ez idő alatt”

Képekért kattints az alábbi linkre:
https://www.facebook.com/szifon12/photos/?tab=album&album_id=1752746298302085

Választási vetélkedő Diákpolgármester- és képviselő választás

Helyszín: Civil Információs Centrum, Szekszárd
Időpont: 2015.12.16., 15:00-20:00

A Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat kétévente választja meg diákpolgármesterét és képviselőit. A választási vetélkedőt a Tolna Megyei Civil Információs Centrumban rendeztük, ahol 8 iskola képviseltette magát (Szekszárdi Garay János Gimnázium, Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola, Szekszárdi Szakképzési Centrum  Bezerédj István Szakképző Iskolája, Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola – Valeria Dienes Grundschule, Szekszárdi Baka István Általános Iskola Grundschule, Szekszárdi Szakképzési Centrum Egészségügyi-Szociális Szakképző Iskolája, FM DASzK Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium).

A választás Dr. Haág Éva alpolgármester megnyitójával kezdődött. A választási vetélkedő három részből állt: játékos, helyismereti-műveltségi és projekttervezési feladatokból állt. A projekttervezést a 4 tagú zsűri értékelte: Erőss Emese (Polip Ifjúsági Egyesület), Majnay Gábor (Szekszárd Megyei Jogú Város Humán Bizottság osztályvezetője), Asztalos Adrienn (Ifjúsági referens) és Pap Péter (SZIFÖN ex-diákpolgármester). A választást a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola tanulói nyerték, így a diákpolgármester Garai Marietta lett.

Garai Marietta diákpolgármester

EnglishHungarian