Posts Tagged ‘Francia nyelvi tábor’

Francia tábor – francia önkéntessel

2015. 06. 15-16-án Domboriban megrendezésre került egy francia nyelvi tábor,az Esélyt Tolnának Alapítvány szervezésében. A táborban  a Garay János Gimnázium 10 diákja vett részt, akik a francia nyelvet már több éve tanulják, és érdeklődőek, motiváltak a francia kultúra iránt. A tanulók és a gimnázium francia tanárai mellett, Auth Petra, a PTE francia szakos hallgatója és egy anyanyelvű francia önkéntes Alan segítette a munkát.

A kétnapos tábor ismerkedéssel kezdődött. Többféle kommunikációs játék került elő, amely az ismerkedést, egymás hobbijának, családjának, terveinek a megismerését szolgálta. Majd a tanulók csoportokat alkotva teljesítették a feladatokat: mesét írtak, francia dalokat hallgattak és tanultak. Ezt követően a szép időnek köszönhetően a szabadban folytatódtak a programok, fürdésre és sportolásra is volt lehetőség. Az első nap filmnézéssel zárult, természetesen franciául.
A második napon került sor a tanulók által megírt mese bábelőadására és társasjátékokra is, ahol mindenki nagyon jól szórakozott. Ezt követően ismét csoportos beszélgetéssel folytatódott a program, ahol mindenkinek sikerült jobban megismernie egymást és Alant.

A diákok számára ez egy jó lehetőség volt, hogy élőben halljanak eredeti francia nyelvet, és hogy beszélgessenek egy tősgyökeres franciával. Mindenki jobban megismerhette így a francia kultúrát, és felejthetetlen élményekkel tért haza.                                                      11129877_847827078605900_1940641448_n 11352470_847826935272581_610231671_n

Read more »

EnglishHungarian