Archive for the ‘Polip Tanoda’ Category

Tanoda Zárás

Helyszín: Placc Polip Ifjúsági Közösségi-tér, Szekszárd
Időpont: 2018.12.18.

2018. december 18-án került sor a Tanodazárásra. Az évzáró eseményen a Tanoda majdnem minden korábbi tanulója megjelent, párakat szüleik, hozzátartozóik is kísértek. Az esemény a Tanoda vezetőjének beszédével kezdődött, majd a gyerekek adtak elő rövid műsorokat, szavaltak el verseket, mondókákat a megjelenteknek. A négy fellépő Bíró Vivien, Sipos Napsugár, Nagy György és Gyarmati Zsülien volt.

Ezt egy díjosztás követte, melynek keretein belül a Tanoda tanítói különdíjakat osztottak ki a Tanoda legeredményesebb növendékei számára. A díjazottak Bíró Vivien, Sallai Enikő, Gyarmati Evelyn, Pap Ákos, valamint Nagy György voltak, akik közül utóbbi kiemelt díjazásban részesült a Tanoda iránti elkötelezettsége és odaadó munkája miatt.

Ezután egy kisebb zenei műsor következett; a zenész-páros tamburán adott elő autentikus hangzású zenei darabokat, tangó-harmonika kísérettel, majd az állófogadás, és a mikuláscsomagok átadása következett.

Végezetül a Tanoda mentorai egy kisebb montázzsal készültek a Tanoda elballagói számára, hogy újra átélhessék együtt a közös, kedves élményeket.

Pécsi kirándulás a tanodás gyerekekkel

2018. 03. 22-én a Polip Tanoda diákjai illetve mentorai ellátogattak Pécsre. A tanodás diákok nagyon izgatottan várták már ezt a kirándulást. A résztvevők először is a Gandhi Gimnáziumba mentek, ahol bemutatták számunkra az iskolát, illetve Nemes János tartott egy kis rövid előadást a továbbtanulási lehetőségekről, ahol először is gratulált egyik tanodás diákunknak, aki felvételt nyert az iskolájukba. A Gandhi Gimnázium után a Pécsi Nemzeti Színházba vezetett útjaik, ahol a Padlás című musicalt nézhették meg a gyerekek. A tanodásoknak nagyon tetszett az előadás, mivel a többségüknek nem adatik meg, hogy színházba járjon, ezért ez számukra egy örömteli eseménynek ígérkezett. Nagyon figyelmesen, és érdeklődve követték az eseményeket, és a musical után beszámoltak a kísérőknek arról, hogy mennyire tetszett számukra az előadás és hogy legközelebb is legyen hasonló program. A színház-látogatást egy rövid városnézés követte, majd ezt követően befejeződött számukra a program.

Száraz Eszter
főiskolai gyakornok

Polip Tanoda felhívás

flyertanoda

EnglishHungarian